2016. január 6., szerda

Vízkereszt

Vízkereszt 2016

2016. január 6. szerda Urunk bemutatásának ünnepe (Vízkereszt). A gimnázium és a kollégium napirendje a következőképpen módosul.
12:00 Szentmise a Bazilikában a bencés közösséggel együtt (az 5-6. óra elmarad), utána ebéd.
 Húsvét után egyik legrégebbi ünnepünk a kalendáriumban Vízkereszt – Epiphania ünnepe. Keleten a III. századtól, Nyugaton a IV. századtól ünnepeljük. Az ünnep napja mindig január 6. volt. Az ünnep tárgya Jézus megjelenése:
•    születése (karácsony későbbi ünnepe)
•    Isteni küldetésének megjelenése a Jordánnál
•    Isteni hatalmának kinyilvánulása a kánai menyegzőn (Innen van a házszentelés szokása, amint Jézus jelenléte megszentelte a kánai házat)
•    Ma az Egyház liturgiája Jézusnak főleg a napkeleti bölcsek s a pogányok előtt való megjelenésére vonatkozik.
Az elmúlt évtizedekben a magyar katolikus püspöki kar rendelkezése értelmében Vízkereszt ünnepét - amennyiben hétköznapra esett - “áttették" vasárnapra. 2015-ben azonban úgy rendelkezett a püspöki kar, hogy a napján, azaz január 6-án tartsuk meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése