2016. május 6., péntek

Krulik Zoltán Petri György-estje

Krulik Zoltán Petri György-estje

2016. május 6-án, pénteken este 8 órakor a gimnázium Asztrik-termében lesz
KRULIK ZOLTÁN
PETRI GYÖRGY-ESTJE
„Petri György verseivel a 70-es évek közepén ismerkedtem meg és néhányat
már akkor megzenésítettem, összeismerkedésünk is e daloknak volt köszönhető.
Szerette ezeket a dalokat, bíztatott a továbbiakra. Eljártam hozzá verseimmel is
az Eötvös u. 22-ben lévő udvari házikójukba. A roppant puritán szobában kis
asztalon az írógépe fölött kezdetben Lukács György, majd Bibó István fényképe
függött, párizsi utcatábla a falnak támasztva, 68-as utcakő a sarokban. Mint
útbaigazítóra, mesterre tekintettem rá ezekben az években. A szamizdatban
megjelent kötetei különös, „tiltott gyümölcsnek” számítottak azokban az
időkben, konspiratív úton lehetett csak hozzájutni, szigorúan bizalmas
kapcsolatok révén.” (Krulik Zoltán)
Krulik Zoltán a Pannonhalmi Woodstock zárókoncertjét adó Makám
együttes vezetője, iskolánk egykori diákja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése