2015. szeptember 10., csütörtök

Lelkigyakorlat "újratöltve"



Diákjaink egyik feladata volt az őszi lelkigyakorlaton:

 
Bibliai történetek XXI. századi újraértelmezése


A választott nép pusztai vándorlása (Kiv 16-17)

Egyszer egy hegymászó csoport megakarta hódítani a Mount Everestet. Amikor az alaptáborba értek ott várta őket a túravezető. Elindultak felfelé, amikor hóviharba keveredtek és megálltak. Sokáig voltak a hóviharban, fáztak és fogyóban voltak a z élelmiszereik. Sokan vissza akartak fordulni, mert ilyen körülmények között nem akartak feljutni a csúcsra. Ekkor a túravezetőjük megnyugtatta őket, hogy ez csak egy kisebb hóvihar és elővette táskájából a pót élelmiszereket:a szárított húst és az aszalt gyümölcsöket. Ezután nagyon megszomjaztak, de a vízkészletük nagyon fogyóban volt. Ekkor a túravezetőjük tüzet rakott, havat olvasztott és teát főzött. Ezután szólt nekik, hogy ne főzzenek túl sok teát, mert úgy is megfagy és feleslegesen használnának tea filtert, de ők nem hallgattak rá és minden úgy történt, ahogy a túravezetőjük  mondta. A víz megfagyott, a tea pedig ihatatlan lett. ezután a készletük megcsappant úgy, hogy csak saját maguk ellátására volt elég néhány hétig. Ekkor egy másik csapat látta meg őket, akiknek elfogyott az élelmük és hetek óta éheztek. A szörnyű éhség arra késztette őket, hogy megtámadják a csapatot. Erre védekezni kényszerültek. Közben a csapatvezetőjük telefonálni akart, hogy segítséget hívjon, de gyenge volt a térerő. Felemelte és kihangosította a telefont, hogy tudjon beszélni, de segítségre volt szüksége, mert fáradt volt és sérült volt a karja ezután sikerült segítséget hívnia, így elegendő élelmiszerhez jutott a két tábor.

Írta: Sebestyén Gábor, Ilosvai András, Lipcsák Zoltán István, Felber Benedek



József és testvérei (Ter 37; 41-43 fejezetek)

Élt egy család Szaúd-Arábiában, ahol az apa öreg és vak volt, az anya pedig belehat a hetedig gyermek születésébe, de a gyermek túlélte. Így kezdődött a bátyai gyűlölete a kis Mohamed iránt, aki elvette tőlük az anyjukat. Édesapjuk éppen e miatt nagyon féltette Mohamedet és amíg a bátyjai keményen dolgoztak a családért, addig őt nem engedte .Ezzel még jobban megnőtt a bátyjai gyűlölete iránta, és elhatározták, hogy Mohamedre nincs szükség a családban. Megölni viszont mégsem akarták, mert az ellenkezett a vallásukkal, ezért azt találták ki, hogy zsákba rakják és kiteszik Rijádban. Így is tettek, apjuknak pedig azt mondták elveszett. Mohamednek viszont nagyon éles esze volt, és amiket hallott az emberektől az utcákon azt mind megjegyezte. Élelme nem volt, így lopni kényszerült, de elkapták a rijádi rendőrök. A rendőrfőnök azonban megsajnálta, gyámsága alá vette és kitanítatta. Mohamed felnőtt és sikeres ügyvéd lett belőle. Egyszer arra kérték fel, hogy egy férfit képviseljen, akik élelemért ölt és akiben felismerte legidősebb bátyját. Ő is felismerte Mohamedet, bocsánatot kért tőle és elmondta, hogy amikor apjuk belehalt Mohamed elvesztésébe szétesett a gazdaságuk, a végén pedig lopniuk és gyilkolniuk kellett az élelemért. Mohamed elhatározta
 hogy segít testvérein és mindjüket megszökette az országból. Őt viszont elítélték, mert bűnözőknek segített és emitt élete végéig börtönbe ült. Ő azonban sosem bánta meg döntését, mert ezzel segíthetett családján.

Írta: Bagyura Dávid, Bures András, Borka Bálint, Horvát Máté, Bajáki Botond, Dénes Donát



A többiek története is felkerül a blogra, amint megküldik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése